Sok évig abban a tévhitben éltem, hogy a mozgás csak akkor számít, ha izzadtsággal, kimerültséggel és komoly edzőtermi bérlettel jár. Mivel erre sem időm, sem kedvem nem volt a nyugdíjazásom környékén, inkább egyáltalán nem mozogtam.
Az igazi fordulatot egy csendes szeptemberi reggel hozta el. A konyhában álltam, vártam, hogy lecsöpögjön a kávé, és észrevettem, milyen mereven hajolok le a kutyatálért. Nem volt semmilyen drámai betegségem, csupán a tétlenség évei hagytak nyomot a mindennapjaimon. Ekkor határoztam el: nem kezdek semmi nagyszabásúba. Csak teszek egy apró mozdulatot minden reggel.
Az első három perc szabálya
Kezdetben mindössze három percet szántam a dologra. Megemeltem a sarkamat néhányszor, köröztem a vállammal, kinyújtóztam az ablak felé. Nem állítottam be ébresztőt, nem vezettem kalóriatáblázatot. Csak megfigyeltem, milyen érzés, amikor a vér újra megmozdul a tagjaimban.
A legfontosabb felismerésem az volt, hogy a rendszeresség titka nem az akaraterő, hanem a könnyedség. Ha egy feladat túl nehéz, az ember hamar kifogást talál. Ha viszont olyan egyszerű, hogy szinte semmilyen erőfeszítést nem igényel, természetes részévé válik a napnak, akárcsak a fogmosás.